Gondolatok...

A héten, az AUM Pest jógacentrumból hazafelé tartottam a kisbabás és kismamás jóga órák után, amikor a metrólejáró lépcsőjén egy szívet melengető kis jelenet tárult elém. Egy anyuka a hátán, hordozóban vitte egyik gyermekét. Nem pici baba volt már, közel járhatott az egy éves korhoz. Nem lehetett tehát könnyű csomagocska: tizenpár kiló a háton. A kicsi békésen nézelődött. A másik gyerkőcöt kézenfogva vezette anya. A lépcsőzést gyakorolták éppen. Gumicsizmás lábacskák igyekeztek egyszerre KÉT lépcsőfokot is átlépni!! És anya nem sürgetett. Nem noszogatott. Nem morgolódott. Nem húzta, nem vonta. Nem keltett benne bűntudatot, hogy leszakad a háta. Nem stresszelte, nem szított benne szorongást azzal, hogy ha nem siet, elkésnek innen vagy onnan, juj, ez lesz, meg az! Anya türelmesen biztatta a kisfiát. Dicsérte. Lelassult az ő tempójára. Minden figyelmével teljesen jelen volt a gyermeke számára. És a kisfiú arca ragyogott a büszkeségtől, ahogy egyik dupla lépcsőfokot küzdötte le a másik után. Mosolyogva mentem tovább. Sokáig mosolyogva.

Az anyák türelmesek :)



Kövess minket a Facebook-on!